Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc portáljaim

 

  

 

     

          Google

 

 
Friss híreim
Friss híreim : Megyei bajnokság Zirc!

Megyei bajnokság Zirc!

Megyei bajnokságot rendeztünk ismét Zircen!


21 fő jelentkezett a megyei fordulóra, ami szép létszámnak mondható! A már megszokott lebonyolitás szerint kezdtük meg a napot. Csoportomban nem volt meglepetés, és elsőként jutottam a főtáblára. 16 között Dobos Szilárd ellen nyertem 4 : 0 arányban, és jutottam be a nyolc közé. Nyolc között Lukács Tamás volt az ellenfél. Az első négy partiban kiegyenlített volt a játék, majd ezután dobtam egy 11 nyilast (180,100,180,41), majd sikerült végül is nyernem 4 : 2 arányban! Következett az elődöntő, ahol már nem elöször Tóth Norbert ellen kellett a tábla elé állnom. Ezen a mérkőzésen is sikerült nyernem 4 :2 - re, így bejutottam a döntőbe ahol csapattársam Zeitler Ferenc várt rám. Ahogy az elődöntőben, úgy sikerült nyernem a döntőben is 4 : 2 re! Ez már a 2 győzelmem volt a megyei fordulón!

Ranglista:

1. Kaufmann K.                         88 pont

2. Kardos P.                               68 pont

3. Tax T.                                      44 pont

4. Tóth N.                                    40 pont

5. Lukács T.                               36 pont

    Zeitler F.                                  36 pont

 

Páros Ranglista:

1. Kaufmann - Tax                               80 pont

2. Kardos - Milos                                  72 pont

3. Lukács - Sipos                                 44 pont

 
Információk
 
Címeres mezben
 
A 2010-es évem
 
Barátságos találkozók
 
Fotóalbumom
 
Pontos idő
 
Látogatóim
Indulás: 2008-11-09
 
Üzenőláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Verseny naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Egyéb Darts portálok
 
Darts a Neten
 
Darts videók
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!